Egy bor híres lehet a származási helye miatt, vagy épp a borászat múltja miatt, na meg legelső sorban a kellemes íze miatt. A sóvidéki borokat mégsem ezek teszik különlegessé, hanem a szorgos székely ember nagylelkű, mindenkit szerető szíve. E szeretetét neveli a szőlőtőbe, amelyben a szeretet megfoganva édesebb gyümölcsöt terem, mint más szőlőtövek. De hogyan is adja át lelkét a székely ember a szőlőnek?
Már a régi időkben ősapáink, akik a Sóvidékre érkeztek, belátták, hogy nem szőlő termesztésre való ez a vidék. Így nem is láthatni szőlővel sűrűn benőtt dombokat a Sóvidéken. De azért kívánta a derék öreg eme mennyei gyümölcsnek az ízét. S hogy végtére legyen is valamije, pár tő szőlőt ültetett. De nem akarta ő a vadakkal etetni meg a drága szőlőt, sem a szomszéd urasággal, hogy is akarhatta volna. Gondosan választotta meg a szőlőtő elültetési helyét, és erre legalkalmasabbnak a háza tövét látta. Így eset a választás a " tornác elé", amelyen a szőlőtő megkapaszkodva nőhetett felfelé.
A szőlő ezután szinte családtaggá vált, úgy benőtt a székely szívébe. Hisz ha kora reggel, felkelvén, munkába indult, akkor legelőször is az ő kedves szőlőjét láthatta a reggeli napfényben szikrázva. És ha este lévén, munkából megtérve, belépett a kapun, szintén az ő szőlője fogadta elsőnek. Gondozza is hát egész évben a szőlőtövet a derék székely.
Ahogyan a szőlőtő növekedni kezdet, úgy nőtt a székely ember büszkesége is. Ezért érthető, hogy nem igen volt kedve vissza vágni a tövet. Emiatt alakult ki egy másik szokás is errefelé, hisz egy szőlőtő akár az egész házat is benőheti. Nálunk fele csak a gyenge hajtásokat vágják vissza, de a fő ágakat soha. Azóta pedig soha nagyobb hasznát nem veszi a létrának a sóvidéki ember, mint szőlőszüretkor.
A szőlő leszedése csak az első lépése annak, hogy bor kerüljön az asztalra. Miután minden egyes elhullott szemet is összegyűjtenek, le kell darálni. Ilyenkor sok gazda előszedte az egész családját és nagy hosszú mesével előadta, hogy akkor lesz igazán jó a bor, ha egyesivel mind leszedik a gerezdről a szemeket. Mert a gerezd maga elrontja a szőlő ízit.
A szőlő préselésekor megint csak egyet igazított a székely a harisnyáján és neki kezdet: Kedves gyermekeim, nem mindegy, hogy milyen gyorsan végezzük a préselést. A must sose szabad gyorsabban folyjon, mint a kis ujjam itt ni !!! Ha meglátom, hogy nem úgy csináljátok, akkor mind felpofozlak titeket. Ez nagyon fontos!! Mert csak így adja ki az összes levet. Azzal ott is üldögélt egész nap a kicsike prés mellett és a must csorgását ellenőrizte.
Na de, hogy szavamat ne felejtsem, ennek a bornak a valódi lelkét mégis csak az adja, hogy képes családokat is kibékíteni. Adódik ugyanis olyan eset, hogy akárhogy szorozzák osztják a vásárt, sehogy sem tudnak olyan egyezségre jutni, hogy mindkét koma jól járjon. Ilyenkor a házi ember ad a komájának egy üveg bort, hogy az se érezze rosszul magát. De a koma se maradhat szégyenben, hisz ő is van olyan nagylelkű, mint a komája, hát azon nyomban ki is dugja a bort és tölt belőle. Eztán addig iszogatnak, amíg teljesen ki nem békülnek, és már a vásár is elvan felejtve örökre.
Ezért, ha a kedves olvasó, sóvidéki bort iszogat, gondoljon csak arra egy kicsit, hogy mekkora büszkesége ez az ott lakó embernek, és hogy mennyi emberszeretet lakozik e borban, mely a gazda gondos két keze munkája, és amely békességet és nyugalmat ad e vidék lakóinak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése