Szász Károly

   Nemrég találtam rá a világhálón a szülőfalum blogjára és azóta szeretettel böngészem, nosztalgiázok. 

   Tehát röviden magamról: 1945 aug.10-én láttam meg a napvilágot Alsósófalván. Szüleim néhai idős Szász György asztalosmester és néhai Károly Erzsébet háztartásbéli, mindketten Alsósófalva szülöttei. 1949-ben költözött a családunk Székelyudvarhelyre. Én 1957-ben kerültem a marosvásárhelyi Művészeti középiskola zeneszakára, ahol 1964-ig , az érettségi vizsgáig Pál Dénes fuvolaművész és Korona Júlia, született Szőcs, parajdi nyugdíjas zenetanárnő osztálytársak voltunk. Tehát egy osztályban 3 alsósófalvi gyerek . Érettségi után útjaink elváltak, Dénes Bukarestbe, Júli Marosvásárhelyre én meg a Bákó-i filharmónia zenekarához szegődtem, ahonnan 1968 őszén versenyvizsga után visszakerültem a Marosvásárhely-i Állami Ének és Táncegyüttes (a volt Székely Népi Együttes, ma Maros Művészegyüttes) zenekarához, ahol nyugdíjazásomig, 1998 szeptemberéig tevékenykedtem mint zenekari tag és Széllyes Sándor néhai kollégánk betegsége után , mint műsorvezető, bemondó. Így többször is volt alkalmam a szülőfalum színpadán is fellépni, annak a falunak a színpadán, amelynek rövid ideig voltam aktív lakója, de annyi gyerekkori és későbbi élmény fűzött és fűzne, ha azok az 50-es, 60-as70-es kortárs találkozók el nem maradtak volna. Ezekből sajnos, hogy csak az 1985-ben augusztus 22-én szervezett 40-évesek kortárs találkozójának voltam részvevője és amelyről a reggelig tartó hangulatos szórakozás után kitessékeltek, mert a termet elő kellett készíteni az akkori 50-es kortás találkozó résztvevőinek.

   Sajnos a Nagyszüleim, valamint a közeli rokonaim elhalálozása után nagyon ritkán van alkalmam, ebbe a sóvidéki szép kis faluba, a lokálpatrióta szükebb szülőföldjére látogatni, de Udvarhelyre menet Parajdot elhagyva és Felsősófalvára való érkezésemig, mindig nosztalgiázok, könnyes szemmel nézek a hajdani Rupi utca felé, néhai idős Károly András nagyapám, aki Cseresznyés Gyula édesanyjával Károly Rebivel nemcsak tőszomszéd, hanem unoka testvérek is voltak. Szász Imre tanító pedig a Gatyaszárból származó Édesapám unokatestvére. Néhai Sükösd Ferencet itt ismertem meg Vásárhelyen, Fülöp G. Déneshez is baráti szálak fűztek, de Udvarhelyen Kacsó Bandi bácsi is a családunk barátja volt.Sokan elkerültünk, sokan közülünk már nem élnek, de jó eső érzés mindazokra gondolni, akik Alsósófalváról indultak és bárhol éljenek. El tudnék képzelni egy nagy családi találkozót a helybéliekkel és az elszármazottakkal mint egy nagy család, akiknek valahol közösek a gyökereik.

   Mint említettem, néhai Szüleim még 1949 őszén Székelyudvarhelyre költöztek, de a kapcsolat állandó volt Alsósófalvával, különösen az anyai nagyszüleim haláláig. 1977-ben hunyt el idős Károly Andrásné, szül. Fülöp Erzsébet, sajnos a temetésén sem lehettem jelen, mert a Maros Művészegyüttessel épp egy 68 napos távolkeleti turnén voltam a volt Szovjetunió, Mongólia, Észak Korea és Kína jó néhány nagyvárosában. Anyai nagyapám idős Károly András életének 93. évében távozott az örök mezőkre 1988-ban. Az apai nagyszülők hamarabb elhaltak, idős Szász Domokos még születésem előtt 1943-ban, Zsuzsánna nagyanyám pedig 1953. január 3-án épp az Édesapám születésnapján.

   A nyári vakációk nagy részét mindig a szülőfalunkban töltöttük. Hogy családunk mennyire ragaszkodott Alsósófalvához, mi sem bizonyítja jobban, hogy Édesanyánk 1950 tavaszán várandós lévén öcsémmel, nem Székelyudvarhelyen hozta a világra a szülészeten, hanem hazament Sófalvára és a szülői háznál bábasszony segítségével szült.

   Nagyon sok gyerekkori emlék fűződik az otthon töltött hetekhez, hónapokhoz a mezőre járástól, ahol kezdetben legfentebb vízhordóként vették hasznunkat, majd később kapálni, teríteni, forgatni, takarni is megtanultunk. Sokat küldtek jó gyalogosan Parajdra, vagy többször Szovátára bevásárolni. Ennek nem mindig örvendtünk, mert néha nehéznek tűnt a tarisznya. Szerettünk a szomszéd gyerekekkel játszani, az egész utcában jól ismertük az akkori gyereksereget. Jobban esett a szomszédban mászni az eperfára, ahol volt a nagy szemű sötétszínű, mint a nagyiék fehér epre. Volt, amikor az iskolától kaptunk apró selyemhernyókat és azokat nagy szeretettel gondoztuk, amíg begubóztak. Gyűjtöttük az eperfalevelet, vigyázva arra, hogy ne legyenek nedvesek, mert attól a hernyók hasmenés folytán könnyen elpusztulhattak.

   Középiskolás korunkban, amikor a nyári vakáció folyamán kötelező volt a két hét úgynevezett közmunka, akkor az iskola keretében betanultunk rövidke színdarabot és azt még a régi kultúrházban, ami az akkori egyetlen kocsma udvarán volt nagy sikerrel adtuk elő. Valami olyasmire emlékszem, hogy a villamosítással volt kapcsolatban, akkor még petróleumlámpával világítottak, Demeter Dezső tiszteletes úréknál volt egy olyan telepes rádió, amit egy petróleumlámpa működtetett.

  Egyelőre ennyit, amikor elkezdtem az írást, még nem tudtam, hogy hova jutok. Különben nem is tudom, hogy alkalmas-e arra, hogy a szülőfalum honlapján mások is olvassák írásomat, de ha megfelelőnek találják, akkor az előző levelemmel együtt felkerülhet a netre. Nem szeretnék első lenni, szívesen olvasnám a mások által írottakat, élményeket, beszámolókat, minden ami Alsósófalvával kapcsolatos. Most is szívesen néztem a Sószoros fényképeket. Mi is jártunk le az Újfalun keresztül fürdeni is a sóstóra, élveztük, ahogy ránk száradt a fehér konyhasó, annak az illatát.

   Sok sikert kívánok Önöknek, sófalviason Maguknak újabb „menűpontok” indításához és a magánéletükben is minden jót, kérem a visszajelzésüket tisztelettel Szász Károly.

Marosvásárhely, 2012. március 29.