Vagy csak csalfaságból ejted a könnyedet

Vagy csak csalfaságból ejted a könnyedet

Hogy rabja maradjak örökre szívednek,

Nincsen semmi felelet ezen kérdésemre

Hervadt rózsa lettem szép lelkedben.

Hiába ígértél sírig tartó szerelmet

A feledés mindent csendesen eltemet

Kihalt szerelmen nincs rózsa sírhalom

Csek egy szirom  marad, s titkos fájdalom.

S aki jut még eszembe, kiről nem írhatok

Titkot nem őriznek ezen papír sorok,

Azért hadd folytassam tovább a sorokat

Nem hagyom pihenni sokáig tollamat.

Ha már boldogságunk el is feledted

Ezen pár szavaim vissza emlékeztet.

Vissza gondolsz néha az elmúlt napokra,

Holdvilágos éjre, mámoros csókokra.

De a sors már engem messze kergetett,

Mint őszi szélvész az őszi felleget

Én sem felejtem el soha csókjaid

Könnyező szemeid édes szavait.

Hiszen ami szép volt elszáll titkon, csendben,

Mint a cigaretta füstje száll a levegőben.

Az idő elmúlt, viszi az emléket

Bosszút és fájdalmat csendesen eltemet.

Tudom, hogy szerettél, bizonyság az ég,

De csak szalmaláng volt, ami hamar elég.

Hamvát a vihar messzire elhordja

Nem marad a tűznek semmi hamupora.

Elmerülve ülünk a virágos fa alatt

Hol rám borul lassan az esti alkonyat

Várom a lágy, pirkadó  hajnalt

Mely rózsákat fakaszt a magas ég alatt.

Azután egy sóhaj megtöri lelkemet

Ezzel eltörülve szívemből nevedet,

Egy páros csókot intek még feléd

És azután nem bánom, boruljon be az ég.

Nem! ez a világ úgyse ér semmit,

Tudom már ezután nem szeretek senkit

Hogy mi lesz belőlem, avval nem törődjél

Kívánom, hogy engem gyorsan elfeledjél.

Ha csavargó leszek, azt miattad teszem,

Nehéz vas bilincset érted elviselem.

A börtön ajtaján is legyenek vas páncélok

Egy lányért a rabság nem nehéz, nem kínos.

Most elbúcsúzom tőled kedves kisangyalom

Ezután az Isten vezessen utadon.