Kétségkívül a legfontosabb megélhetési forma volt a sóvidéki székely emberek számára a bányászat. Azt, hogy mikor kezdődött a sóvidéki bányászat, nem tudni. A rómaiak idejében már folyt a bányászat, amelyet tárgyi leletek erősítenek meg. II. András magyar király 1291-es keltezésű levele szerint az 1200-as években kezdték rendszeresen fejteni a sót és a tordai sóhivatal felügyelte a munkálatokat. Történészek szerint ekkor épülhettek a közeli várak is, melyek a só útjának védelmére szolgáltak. Más történészek szerint, a várak nem lehettek véd várak, ugyanis stratégiailag nem megfelelő pontokon épültek. Továbbá azt se sikerült megmagyarázni, hogy ha valamelyik magyar király építette a várakat, akkor miért nincsenek írásos feljegyezések sehol?
A székelyek szabad sóhasználati joggal rendelkeztek a történelem folyamán. Azt több rendelet és törvény is megfogalmazta, illetve szabályozta. Egy Luxemburgi Zsigmond királyságának idejéből való, 1405 évi keltezésű irat szerint : " a mívelés csak november 15-től április 15-ig tart, máskor szünetel. Az ötven-hatvan főt és a húsz-harminc mellékmunkást a két Sófalva adja. Az évi termelés mintegy 40.000 métermázsát tesz ki. "
1463-ban Mátyás király is megerősíti a székelyek szabad sóbányászati és kereskedési jogát. Egy 1521-es keltezésű földvári jegyzőkönyv szerint a parajdi só eljutott: Szászföldre, Kőhalomba, Brassóba, Földvárra és Fogaras-földre.
Ezután elszaporodnak az írások a vitákkal együtt. A székelyek szabad sókereskedése nem tetszett a Habsburgoknak és több rendeletbe is próbálták korlátozni ezt. Majd a Habsburg uralok idején már szabadon kereskedni se szabadott. A szigorú törvénykezések miatt még az is megtörtént, hogy só nélkül kellett kenyeret süssenek a helybéli asszonyok. A só szinte megfizethetetlen árra vonta maga után, hogy elindult a sócsempészet. Így azt lehet mondani, hogy az embereknek lopniuk kellett azt, ami az övék volt időtlen idők óta.
A második nagy vita Sófalva és Parajd közt volt. Nem tudták eldönteni, hogy kit illet a bánya, melyik településhez tartozzon. 1662-ben, Apafi Mihály idején " Sófalvi Kamara " létezett, míg a későbbi említések Parajdhoz csatolják a bányászatot. A Habsburg uralom kezdetével viszont ennek a vitának sem lett sok értelme. Hisz akárkié is volt a só papíron, úgysem bányászhatta senki és nem is kereskedhettek vele. Persze el lehet merengeni azon, hogy ha a bánya most is sófalvához tartozna, akkor minden más lenne. De történelmet el kell fogadni, már csak azért is, mert úgysem tudjuk megváltoztatni, csak meghamisítani.
Az első földalatti aknát 1762-ben kezdték el kitermelni, míg az iparosodás után a sót nem a vízen hanem vonattal kezdték szállítani. 1899-re már egészen Sóváradig épül vasútvonal, amely Parajdtól 12 km-re van csupán. A munkagépek elterjedésével meg leértékelődött a kétkezű munka.
Bár sok számadattal tudnánk szolgálni a az utóbbi két évszázad bányászatáról, mi most nem lássuk kiemelkedően fontosnak. Hisz a lényegen semmit sem változtat. Az amire régen elődeink úgy tekintettek, mint egy aranybányára, az az utóbbi száz évben csak egy munkahelyé változott, ahol mikor érdemes volt dolgozni, mikor nem. De mindennek ellenére a bánya ma is működik és fejlődik és várja az oda látogató turistákat.
A Parajdi sóbányáról és a földalatti gyógyközpontról még több információt tudhatnak meg a hivatalos honlapon : salinapraid.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése