Az oroszok

   Pont az nap megsüttük a süpedt kenyeret. Tudtuk, hogy jönnek az oroszok, mert az uramék éjjel mind haza szökdöstek, mert bebuktak ott a Zúz-völgyében és a tisztek azt mondták, hogy menjenek. De meg volt mondva, hogy mikor kell találkozzanak Magyarországon, de oda egy se ment ki.

  Jöttek az uram Pap Kárullyal, Fülöp Kárullyal (lehet, hogy írásban Károly ), a vízen keresztül jöttek, elcsapták őket, s csak ott mertek keresztül jönni, s Géza bátyáméknál a csűrbe bementek s ott az odorba háltak. Nagy étlen megháltak, s hajnalban mikor kiment Géza bátyám, szóltak neki és K. Zoli lejött s mondta, hogy vigyek ételt.

   Az oroszok jöttek ide is bé a faluba motorral. Nagy kozsók ( földig érő kabát ) volt rajtuk. Nem tudom, hogy milyen hónap volt, de éjjel nagy hideg volt. Nekik ital kellett. Nem volt. Kínáltuk kenyérrel s szalonnával, de el nem vették, italt s még valamit kértek, már nem tudnám megmondani, hogy mit.

   Hát egyszer megint jönnek, kellett a kenyér. Elrakták mindent a zubbonyba, s hát úgy jöttek a katonák s biztos elárultak münköt, mert mind csak jöttek. Addig követelték, hogy nekünk egy falás sem maradt a tekenyő kenyérből, de a szalonnát nem mutattuk meg. De nem volt mit vacsorára együnk, s süttünk másnap megint kenyeret. A födél alá a híjúba mind eldugdostuk s megmutatunk mindent h nincsen. Elég az, hogy elfogyott a kenyér s süttünk, s megint rakta volna el anyósom, hát úgy történt, hogy ahova tette volna a kenyeret, ott volt egy megszáradva, elfelejtette, mert már ő is öreg volt. Úgy mérgelődött, mert ott volt megszáradva a kenyér.

Elmesélte Biró Erzsébet született Kacsó Erzsébet 1920. január 17-én.