A solymárság története

   Az erdélyi fejedelemség korában az egész erdélyi területen egyedülállóan Sófalváról került ki a legtöbb solymászattal fogalakozó vadász. Bethlen Gábor 1614-ben eszközölt lustra rendeletében feltünteti a székelység rendi felosztását, ahol legelőbb találkozunk a székely solymárok nevével. Eszerint 1614-ben az egész Székelyföldön még csak 27 solymár volt (Lövétén, Ménaságon, Szentmártonban, Szentléleken, Gyergyóban, Tekerőpatakon, stb.) A későbbi adatok szerint a solymászat az egész Székelyföldön elterjedt Aranyosszék kivételével. 1652-ben Korond, Parajd és Sófalva községekben 16 solymár volt. II. Rákóczi Györgyhöz fordultak panaszukkal, mert nem tartják tiszteletben hadmentelmi, adómentességi és más előjogaikat. A fejedelem 1652. június elsején kelt levele kiváltságaikat megerősítette. A solymárok: Ravasz István, Fábián István, Sükei Márton, Engi János, Enghi György, Kovács Ábrahám, Orbán István, Albert István, Lukács János, László Péter, Ilyés János, Miklós András, Miklós Lőrinc, Kovács János és Szilveszter András.

   1701-ben egy újabb oklevél 19 sófalvi solymárcsalád nevét is felsorolja név szerint, és megemlíti, hogy összesen egyedül Sófalván 58 solymárcsalád név fordul elő. A név szerint megemlítettek azok, akiknek ökrük is van: Enghi Márton, Hideg Mihály, Oláh István, Sebe Gergely, Deák János, Albert János, Enghi János, Hajdu István, Kármán Mihály, László István, Fülöp Miklós, Bálint György, Lukács Márton, Kelemen Péter, Bálin Fülöp, Kovács János, Kacsó Ferenc, Sükösd Péter, Cseresnyés György. Ezután következik a marhások közül 28 solymár, a semmisek közül.

   Az erdélyi fejedelemség megszűnésével a török portának ugyan nem kellett az adófizetést tovább teljesíteni, de a solymárok kiváltságaikban mégis megmaradtak.

Részlet az Alsósófalva monográfiája című könyvből ( 46. o. )