Gyűjtötte Molnár Szabolcs, elmesélte id. Molnár Mihály
Negyvennégyben volt a háború idején. Még csak tizennégy éves voltam amikor egy vasárnap presbiter gyűlést kellett hívjak. Lóháton mentem volna végig a falun, hogy hamarabb legyen. De elfogtak az orosz katonák és egy nagy kertbe kellett bemenjek, ahol már sok ló és lovas ember volt. A lovak kellettek nekik. Összekötték nyolcasával a lovakat és el kellet hajtani. Átmentünk Küsmödön majd Szolokmában volt egy kis pihenő. Az nap még nem sokat ettünk, olyan is volt aki semmit se. A katonák találtak egy méhkaptárt, azt felfeszítették szépen majd adtak egy kicsit a lépes mézből nekünk is.
Majd ezután makkfalára mentünk, ahol volt egy nagy lengyár. Oda kellett hajtani a lovakat. A közelbe volt egy nagyobbacska kert teli paprikával. Na ott egy kicsit ehettünk az árdé-ból ( paprikából ), majd szerencsére azt mondták, hogy menjünk haza.
Amire Siklódra értünk este lett. Itt azt mondták az emberek, hogy ne menjünk tovább, mert az erdőben még német katonák bujkálnak és lefognak lőni ha meglátnak. Mert azt hiszik, hogy mi is oroszok vagyunk.
Így Berki Jenő csűrjében szálltunk meg. A felesége még krumplit is főzött nekünk. Ami nagyon jól esett akkor, mert erősen éhesek voltunk már. És végül másnap délre értem haza.
Na ez így történt. Otthon azt sem tudták, hogy mi lett velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése