Először lenyírtuk a gyapjút, alaposan megmostuk, majd elvittük a gépre megfésültetni. Hazahoztuk, rotkán vagy orsón megfontuk. Utána megvettük vetőszegen a melyéket, majd levettük a szegről, levencsereltük, s elkezdtük felcsavarni a szövőszékre. Először a hátulsó hasajóra, de úgy, hogy mindegyre kellett tenni egy csépet, mert hanem összebogzódott volna, utána az első hasajóhoz kötöttünk egy kötözőpálcát, ahhoz jó szorosan hozzá kötöttük a fonalakat. Mikor mind megvolt a kereszteknél elvágtuk, s befogtuk a nyüstbe, majd a bordába. Ha négy nyüstös volt akkor négy lábítója volt, ha pedig csak két nyüstös volt, akkor csak kettő. Négy nyüstös szövésnél kétféle mintát lehetett szőni, éspedig a következőket: ponyvahím vagy barackmagos. Hogy kiadja a mintát, mindig a két középső lábítóról kellett elindulni. Ha pedig csak két lábítós volt akkor nem lehetett mintát szőni, azt úgy hívtuk, hogy simán szövünk.
Gyapjú ágyterítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése